Már elég régen (bő egy hónapja) kaptunk utoljára hírt nagy felhőszolgáltatók problémáiról.
Ma a Google rendszere roppant meg, a Gmail-felhasználók nagyjából fele tapasztal problémákat a szolgáltatásban. Levelek órákat késnek, és amikor megjönnek, a csatolmányok nem mindig tölthetetőek le, vagy hibásak.
Akadozó szolgáltatást és csúszással érkező e-maileket, letölthetetlen csatolmányokat, illetve teljes kiesést is okozhat az a hiba, melyről a felhasználói beszámolók után a Google is hivatalos jelzést adott ki.
A hibabejelentések gyakorisága az elmúlt 24 órában
A probléma a Google jelentése szerint már magyar idő szerint délután fél 5 fele megjelent, de ekkor még csak a felhasználók 0,024 százalékát érintette, később nagyobb körre is kiterjedt, nagyjából a felhasználók felére. A Google már dolgozik a hiba javításán, a tervek szerint még hétfőn éjszaka megoldják a problémát.
A legutóbbi, a mainál jóval nagyobb Gmail-leállás tavaly decemberben volt, szintén egy hétfői napon. Akkor a nemzetközi terhelést elosztó szoftver hibás frissítése miatt volt elérhetetlen a Gmail.
Forrás: HVG