Az utóbbi hónapok megfigyelési botrányai lassan átalakítják az informatikáról és a kommunikációról alkotott képünket, és jelentős változásokat hoznak a mindennapokban.

Régebben mindenki paranoiásnak és összeesküvés-elmélet hívőnek számított, aki azokra a veszélyekre figyelmeztetett másokat, amelyekről nem csak az derült ki, hogy igenis igazak, hanem az is, hogy mindezt úgy művelték, hogy azok a szolgáltatók, akiknek az ügyfeleik fizettek is a szolgáltatásaikért, tudtak arról, hogy az ügyfeleik adatait illegálisan használják az amerikai kormányhivatalok.

A Francia Miniszterelnöki Hivatal körlevélben fordult a dolgozókhoz, melyben kihirdette, hogy a Google levelező szolgáltatása a GMail, és a mobiltársaságok SMS szolgáltatásának használata hivatali ügyek intézésére ezentúl tilos.

Telefonálásra csak a Thales hadiipari vállalat által kifejlesztett Teorem mobiltelefon készüléket, elektronikus levelezésre és adatátvitelre pedig kizárólag a titkosított Isis intranet hálózatot lehet igénybe venni.

Sok alkalmazott ugyanis a Yahoo és Gmail címére továbbítja automatikusan a hivatali levelezését, és többek között ez a gyakorlat okozta azt, hogy tavaly az amerikai titkosszolgálat egy csatolmányként elhelyezett féregprogram segítségével behatolt az elnöki palota védett rendszerébe.

Forrás: MTI